|
Minőség és Esztétikum
Az év tavaszán a CONSTRUMA építőipari
szakkiállítás keretében adták át az Épületszigetelők,
Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetsége által
meghirdetett Év tetője pályázat díjait. A nemzetközi
zsűri lapos tető szekcióban a kiskunfélegyházi Fornetti
pékárú üzem esztétikus szakszerű tetőfedéséért Lipták
Pálnak dicsérő oklevelet adományozott. Ez
alkalomból kérdeztük őt a vállalkozásáról:
Milyen nagyságrendű volt a
kiskunfélegyházi feladat, és melyek voltak sajátosságai?
A tető
felülete a kapcsolódó épület vápacsatornájával együtt
meghaladta a 3600m2-t.
A
kivitelezés gondos tervezés, műszaki előkészítésben vette
kezdetét, melyet a magas elvárások, illetve a rövid
kivitelezési határidő tett még indokolttá. A tetőszigetelés
rétegjének tervezésekor kiemelt szempontként kezeltük az
alsó helyiség közti várható hőingadozásokat, illetve a
fokozott páraterhelést. Az előre gyártott panelekre
kellősítés után, foltonkénti lángolvasztással párafékező
réteget fektettünk BAUDER SCHWARTE V60 S4 szigetelőlemezből,
melyre 10cm ROCKWOOL Dachrok lépésálló kőzetgyapot
hőszigetelés került. A vízszigetelés első rétege BAUDER
SCHWARTE PYE PV 200 S4 üvegszövetes modifikált bitumenes
lemez, melyet az átfedések mentén dűbelekkel rögzítettünk a
födémhez.
A
szigetelés záró rétege BAUDER SCHWARTE PYE PV 200 S4
palaőrleményes lemez, teljes felületű lángolvasztással.
A
tetőfedés bádogos részét, illetve a tetőn elhelyezett
gépészeti elemek tartóvázát is mi készítettük el. A
nagyszámú tetőáttörés nem kis kihívást jelentett.
Hány
év garanciát vállaltak?
A munkára
14 év anyag és kivitelezői garanciát vállaltunk a
szigetelőlemez gyártóval összhangban.
Mivel foglalkoznak még?
Vállaljuk
önterű ipari műgyantapadlók készítését az SKW-MBT Hungária
Kft. anyagaiból.
Hány
főt foglalkoztat?
Vállalkozásunk 6 fővel dolgozik, és magánszemélyek,
illetve közületek megbízásainak egyaránt eleget teszünk az
ország bármely területén.
Referenciák: - Figula borház – Balatonfüred
pinceszigetelés
-
Kecskeméti Főposta - tetőszigetelés
-
Temostár Kft. – tetőszigetelés
-
Békéscsabai Európa Ház – vízszigetelés
-
Bábolna Rt. – hűtőkamrákban nagy teljesítményű
padlóburkolat készítés
-
Globál Kft. – Győr – folyamatban
-
Vizivárosi lakópark teljes vízszigetelése –
folyamatban
-
Dévaványai Cukrászüzem – teljes műgyanta-burkolat –
folyamatban
Keresőszavak: lapostető, pinceszigetelés, ipari
műgyantapadló készítés, műgyantapadló készítés,
tetőszigetelés, lapostető szigetelés, bitumenes szigetelés,
vízszigetelés, padlóbevonatok, melegpadlóbevonat
|